Győri Atlétikai Club Győr város Magyar Antidopping csoport

Esemény | Birkózás

Tehetségek Győrben – erős lesz a mezőny

Kötöttfogású Magyar Nagydíj-Polyák Imre Emlékverseny

Forrás: Győrplusz

Az előttünk álló hétvégén, Győrben rendezik meg a kötöttfogású Magyar Nagydíj-Polyák Imre emlékversenyt, melyen a hazai birkózók közül többen is éremesélyekkel lépnek majd szőnyegre. Fantasztikus izgalmak várnak a sportág szerelmeseire.

Ismét városunk ad otthont a kötöttfogású Magyar Nagydíj-Polyák Imre emlékversenynek, melynek hétfőn tartották a sajtótájékoztatóját. Az eseményen Bacsa Péter arról beszélt, hogy a komoly hagyományokkal bíró találkozó a nemzetközi szövetség által kijelölt négy pontszerző viadal egyike, talán ennek is köszönhető, hogy a sportág nagyhatalmai is jelezték válogatottjuk részvételét.

 

A magyar szövetség ügyvezető alelnöke hozzátette, hogy egyfajta mini világbajnokságnak is lehet tekinteni a nagydíjat, hiszen többek között iráni, török, georgiai és japán birkózók is indulnak, igaz, az oroszok az utolsó pillanatban visszamondták a versenyen való részvételüket. Kiemelkedő erősségű lesz a mezőny szombaton és vasárnap, lesz miért izgulniuk a sportág kedvelőinek.

 

 „A Magyar Nagydíjjal összefüggésben komoly nemzetközi edzőtáborozás zajlik Budapesten, ahol 15 ország sportolói készülnek a hétvégi versengésre” – ezt már Sike András szövetségi kapitány jelezte a sajtótájékoztatón.

 

Mint kiderült: a hazai válogatottból az októberi, budapesti világbajnokságon győztes - a nemzeti csapat mellett edzőként dolgozó - Bácsi Péter, illetve az ezüstérmes Lőrincz Tamás és Korpási Bálint, valamint az ötödikként végzett Kiss Balázs hiányzik majd ezúttal, ám a szakember így is érmeket vár birkózóitól. Sike András szerint kiemelkedő eredményre leginkább a két 87 kilósnak, Lőrincz Viktornak és Szilvássy Eriknek, valamint a 72 kilóban érdekelt Fritsch Róbertnek van esélye. Az U23-as válogatott tagjai viszont ezúttal nem lesznek ott a szőnyegen, mivel márciusi Európa-bajnokságukra készülnek.

 

A számos rangos eseménynek helyszínt biztosító győri Olimpiai Sportparkban szombaton és vasárnap 10 órakor kezdődnek a selejtezők. A helyosztókra az első nap 18, a második napon pedig 16 órakor kerül sor.


Partnerek

A Győri Atlétikai Club kiemelt partnerei és főbb támogatói.