Győri Atlétikai Club Győr város Magyar Antidopping csoport

Klubhírek | Evezés

Több mint 650 fiatal érdemelte ki a Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2018 díjat, ötvenen hétfőn a Testnevelési Egyetemen vették át oklevelüket. Közöttük volt a GYAC evezőse, Sándor Zsófia is.

Jó tanuló, jó sportoló a GYAC evezőse

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára a kitüntetetteknek, pedagógusaiknak és edzőiknek is gratulálva arról beszélt, hogy a jövő nemzedékének záloga a fiatalság, "ezért a tehetséggondozás az egyik legfontosabb nemzeti ügyünk".
    
"Számunkra a sport nem csupán kevesek hobbija, a tanulás pedig nem kevesek kiváltsága", hanem egy mind fizikailag, mind szellemileg aktívabb fiatalság felnevelésének eszköze - mondta az államtitkár.
    
Hozzátette, Magyarország célja, hogy minél több olyan fiatalt neveljen, aki az élet szerteágazó területein meg tudja állni a helyét.  Fontos célként jelölte meg azt is, hogy minél többen jussanak hozzá a versenyképes tudáshoz és tehetségfejlesztés lehetőségeihez.
    
Az elismerést olyan diákok érdemelhették ki, akik köznevelési intézményben 5-8., illetve 9-13. évfolyamos tanulók voltak, vagy nappali tagozatos felsőoktatási intézmény hallgatói; 4,8-as, 4,7-es, illetve 4-es átlagot kellett elérniük a 2017/18-as tanévben, emellett sportáguk országos bajnokságán vagy nemzetközi versenyén a legjobb hatban kellett végezniük.

Partnerek

A Győri Atlétikai Club kiemelt partnerei és főbb támogatói.