Győri Atlétikai Club Győr város Magyar Antidopping csoport

Klubhírek | Torna

Szeptember 21-én 11 és 13 óra között nyílt napot tart a Győri Atlétikai Club (GYAC) az Olimpiai Sportparkban (OSP).

Nyílt nap a GYAC-nál: a tornászok is várják az érdeklődőket

Szeptember 21-én 11 és 13 óra között nyílt napot tart a Győri Atlétikai Club (GYAC) az Olimpiai Sportparkban (OSP). A GYAC hét szakosztályánál lesz lehetősége az érdeklődőknek betekinteni az adott sportág mindennapjaiba. Az atléták, a birkózók, a cselgáncsozók és a teniszezők mellett a kötélugró, a súlyemelő és a torna birodalma várja a fiatalokat. A GYAC-osokhoz csatlakoznak a szintén az OSP-ben edző Gladiátor ökölvívói is.

„Ahogy a többi sportágban, nálunk is lehetőség lesz kipróbálni mindent, ami a tornához tartozik, természetesen szakemberek felügyelete mellett. Bemutató edzéseket is tartunk, és körbevezetjük a nyílt napunkra érkezőket a tornacsarnokban, abban a modern létesítményben, ahol naponta dolgozunk, és amelynek a csodájára járnak azok a felnőtt válogatott tornászok is, akik a világ más részeiről érkeznek hozzánk. A torna speciális sportág a többihez képest, hiszen itt a gyerekek jóval kisebb korban kezdenek edzésekre járni. Nálunk 4-5 éves gyerekek játékos formában ismerkednek a tornával, tehát mi az ovisokat is várjuk szüleikkel a nyílt napunkra” – mondta Szűcs Róbert, a GYAC férfi torna szakágának vezetőedzője.

Utánpótlásszinten több száz gyerek sportol rendszeresen a GYAC tornászainál, de az elismert edzőkből álló szakmai stáb továbbra is várja a fiatalok jelentkezését. A klub élsportolói rendszeresen ott vannak a korosztályos válogatottakban, sőt néhányan már a felnőttek mezőnyében bizonyítottak. A péntektől vasárnapig tartó szombathelyi világkupa-versenyen két GYAC-os fiú is indult, Mészáros Krisztofer és Tomcsányi Benedek. Mészáros a szerenkénti döntők első napján talajon bejutott a fináléba, ahol a hatodik helyen végzett.

Partnerek

A Győri Atlétikai Club kiemelt partnerei és főbb támogatói.