Győri Atlétikai Club Győr város Magyar Antidopping csoport

Hirdetmények | Torna

A GYAC elnöke, Papp Oszkár jutalmat adott át azoknak a győri tornászoknak, és felkészítő edzőiknek, akik részt vettek az Európa-bajnokságon. A férfi válogatott sporttörténeti sikert ért el, - a fiúk a dobogó harmadik fokára állhattak fel a döntő után - hiszen soha nem volt még Magyarországnak érmes csapata a kontinensviadalokon korábban.

Tornászokat jutalmazott a GYAC elnöke

A válogatottban két GYAC-os tornász, Mészáros Krisztofer, és Tomcsányi Benedek is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az ifjúsági válogatott tagjaként Molnár Botond Európa-bajnoki ezüstérmes lett.

A GYAC tornaszakosztálya a 2020-as koronavírus járvánnyal terhelt esztendőt nem töltötte tétlenül és a körülményeknek kiszolgáltatva. A kormány intézkedései hosszú ideig kizárólag a versenyzőknek tették lehetővé az edzések folytatását, de versenyeket nem lehetett rendezni. Ez arra sarkallta edzőinket és tornászainkat, hogy sok-sok új elemet tanuljanak az év folyamán.

EB eredmények:
Krisztofer Mészáros
– 19 (GYAC) első éves felnőtt válogatott tornász, 11x-es felnőtt magyar bajnok, mestertornász. Felkészítője: Róbert Szűcs
edző
EB Mersin (TUR) eredménye:
• Csapat bronzérem
• Egyéni összetett 2. helyezés, 82.431 pont! (nem hirdették ki, csak minden 2. EB-n)
• Talaj döntőben 6. helyezés,
• Lólengés döntőben 6. helyezés,
• Párhuzamos korlát döntőben 5. helyezés
Tomcsányi Benedek
– 19 (GYAC) első éves felnőtt válogatott tornász, 1x-es felnőtt magyar bajnok. Felkészítője: Róbert Szűcs
edző
EB Mersin (TUR) eredménye:
• Csapat bronzérem
• Párhuzamos korlát 7. helyezés!
Molnár Botond
– 16 (GYAC) első éves ifjúsági válogatott tornász. Felkészítője: Tamás Pisák edző
EB Mersin (TUR) eredménye:
• Csapat ezüstérem
• Talaj döntő bronzérem!

Sikeres felkészülést kívánunk felnőtt tornászainknak az olimpiai kvótaszerzéshez, Molnár Botondnak pedig a kínai középiskolás világbajnokságra való felkészüléshez!

Partnerek

A Győri Atlétikai Club kiemelt partnerei és főbb támogatói.