Győri Atlétikai Club Győr város Magyar Antidopping csoport

Klubhírek | Evezés

Az U23-as evezős világbajnokságon a magyar csapat legjobb eredményét a könnyűsúlyú kétpárevezősök között ötödik helyen záró Csepel Zsófia és Fehérvári Eszter kettős szállította. Az vb-n 22 hajóosztályban, 55 országból, több mint 800 evezős vett részt.

Fehérvári Eszter világbajnoki ötödik

A Csehországban, Racicében megrendezett U23-as evezős világbajnokságon hét magyar egység tizenhét versenyzője mérette meg magát. Molnár Dezső, a korosztály szövetségi kapitánya az esemény előtt két egységet várt az A döntőbe, ami be is jött, a többiek esetében pedig a legjobb tizenkettőt célozta meg. 

A legjobb eredményt a női könnyűsúlyú kétpárevezősök mezőnyében rajthoz álló Csepel Zsófia és a GYAC-os Fehérvári Eszter duója érte el, akik az utolsó napon remekül versenyezve, óriási hajrával hozták be hajójukat az ötödik helyre az A döntőben. A finálé első rajtját visszafújták egy kiugrás miatt, az érvényes rajt azonban rendkívül jól sikerült a mieinknek, a lányok jól haladtak az élmezőnnyel a táv elején. Óriási csata volt kialakulóban, féltáv után az ellenfeleknek sikerült elcsúsznia Eszti és Zsófi hajójától, és a lányok 1500 méternél a hatodik pozícióban voltak. Ezek után a magyar egység hatalmasat tudott hajrázni, maga mögé utasítva a görög hajót, így az előkelő ötödik helyet szerzték meg.

A csehországi U23-as evezős világbajnokságon induló magyar csapat eredményei:

Csepel Zsófia, Fehérvári Eszter (BLW2x) – 5. hely
Boros Bálint, Czinege Tamás (BLM2-) – 6. hely
Szklenka Bence (BM1x) – 9. hely
Henry Egon Bridge, Fenyődi Tamás, Pálfai Csikó Bálint, Szöllősi Balázs (BLM4x) – 9. hely
Koncsik Dominik Patrik, Király Miklós, Király Csaba, Juhász Tamás (BM4-) – 13. hely
Benda Orsolya, Zsiros Janka (BW2x) – 14.hely
Újhelyi Mihály, Szabó Gábor (BM2x) – 18. hely

Partnerek

A Győri Atlétikai Club kiemelt partnerei és főbb támogatói.