Győri Atlétikai Club Győr város Magyar Antidopping csoport

Klubhírek |

A 2023/24-es tanévtől sportosztályt indít a győri Móra-iskola, és ebben együttműködik a Győri AC-vel. A jövőre ötvenéves oktatási intézményben komoly múltra tekint vissza a sport, számos olimpiai bajnok – elég csak Borkai Zsoltra vagy a közelmúltban elhunyt Csollány Szilveszterre gondolni – koptatta az iskola padjait.

Sportosztályt indít a Móra és a GYAC Győrben

„Jelenleg is van sportos osztályunk, minden évfolyamon három osztályt indítunk, az idegen nyelv és a digitális-vizuális kultúra mellett a harmadik terület a sport. Ráadásul valóban évtizedeken át ezzel azonosította mindenki az iskolát. Az elmúlt tizenöt-húsz évben azonban kicsit megváltozott a társadalmi helyzet, és bár most is nagy hangsúlyt kap a sport, ezt szeretnénk kicsit a régi idők mintájára újra fellendíteni. Ebben találkozott az elképzelésünk Papp Oszkárral, a Győri AC elnökével” – kezdte Fekete Szabolcs, a Győri SZC Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója.

„Két éve, mióta a GYAC elnöke vagyok, gondolkozom azon, miként lehetne az általános iskolát is bevonni a sportéletbe. Olyan formában, mely segíti sportolóink tanulását, edzéseit. Nem sokkal később találkoztunk Fekete Szabolccsal, akivel formálisan ismertük egymást, és elkezdtünk erről a lehetőségről beszélni. Gyakorlatilag azonnal egy hullámhosszra kerültünk és most eljutottunk oda, hogy jövőre elindulhat a sportosztály” – fogalmazott Papp Oszkár.

Ezzel egyébként a hiányzó láncszem is meglesz abban az életpályamodellben, melyet a GYAC a sportolóinak kínálni tud. „Jelenleg Győrben az óvodások uKIDo-oktatásával kezdődik meg a sporttal való megismertetés, a Bercsényi középiskolai szinten már régóta indít sportosztályt, illetve a Széchenyi-egyetemmel is évek óta jó a kapcsolat, náluk is egyéni tanrend mellett tanulhatnak a válogatott sportolók. Most a Móra jóvoltából az általános iskola is be tud tagozódni ebbe a rendszerbe” – tette hozzá a győri klub vezetője.

Fekete Szabolcs azt emelte ki, hogy bár sportosztályról van szó, természetesen a tanulásra is nagy hangsúlyt fektetnek. „Nem az a célunk, hogy előjogokat adjunk a diákoknak azért, mert sportolnak, ám igenis segíteni kell őket abban, hogy igazodva a napirendjükhöz, az esetleges edzőtáborokhoz, versenyekhez, támogassuk őket a tanulmányi előmenetelben is. Hiszen tisztában kell azzal lenni, hogy sokszor már reggel edzésen vesznek részt ezek a gyerekek, majd végigcsinálják a napi hat-hét tanórát, utána megint edzenek, és még tanulniuk is kell másnapra.

Ezeket az erőfeszítéseket pedig el kell ismerni, illetve egyéni és kiscsoportos tehetségfejlesztést vagy felzárkóztatást kell számukra biztosítani. Szerencsére erre vevők a tanárkollégák is, hiszen az elmúlt öt évben az egyik legnagyobb oktatási portál szerint a hozzáadott pedagógiai értéket tekintve a Móra volt a legjobb győri iskola a matematika és a szövegértés területén. Szóval az a sportos szülő, aki ide íratja be a gyerekét, nyugodt lehet a tanulmányi eredmények miatt is” – mondta végezetül Fekete Szabolcs.

A kisalfold.hu / Szabó Gábor cikke

Partnerek

A Győri Atlétikai Club kiemelt partnerei és főbb támogatói.