Sütik használata

Az „Elfogadás” gombra kattintva elfogadja a cookie-k tárolását az eszközén a webhelyen való navigáció javítása, a webhelyhasználat elemzése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében. További információkért olvassa el Adatvédelmi nyilatkozatunkat.

Cookie preferences

Ötvenéves a győri súlyemelés

2024-09-13
Súlyemelés

Vasárnap ünnepli 50. születésnapját a győri súlyemelés, ráadásul versennyel, ugyanis a hétvégén az U15-ös és az U17-es korosztály bajnokságát rendezik meg Szombathelyen. A jeles jubileum alkalmából Karácsony Ádám alapítóval, későbbi szakosztályvezetővel, valamint a győri súlyemelést most irányító – emellett vezetőedzőként is tevékenykedő – Kaiser Jánossal beszélgettünk.

„Az ETO megkeresése után, Pálmai József elnök kérésére 1974. szeptember 15-én Pirk Jánossal együtt megalakítottuk a zöld-fehér klub súlyemelő-szakosztályát. A teremhiány azért meghatározta az edzéslehetőségeket. Két pár cipővel és két súlyzóval indultak az első emelések, de aztán az ETO sokat segített, és mi is sokat talpaltunk, hogy minden felszerelést előteremtsünk” – kezdte Karácsony Ádám, aki gyorsan hozzátette: sajnos Pirk János jelenleg nincs jó egészségi állapotban.

Jobbulást kívánunk Janinak, reméljük, lesz lehetőségünk együtt megünnepelni a fél évszázados jubileumot

– folytatta a korábbi szakosztályvezető.

Keresték az ideális edzéshelyszínt

Eleinte a Gárdonyi-, majd a Gombos-iskolában edzhettek a súlyemelők, később pedig az ETO közgyűlésén Karácsony Ádámék kérték, hogy a tűzoltósággal szemben akkor működő jégpálya melletti épületet adják nekik.

„Nem volt modern a hely, de sok-sok munkával szép lassan belaktuk. Sokáig volt az az otthonunk, de aztán elbontották, mi pedig a Komszol egyik helyiségébe költözhettünk be a Szigethy Attila útra.

„Az a terem elég balesetveszélyes volt súlyemelő edzésekre, nagyon kellett figyelni minden edzésen az öntöttvas radiátorok miatt, hogy ne történjen baleset a szűk, ötven négyzetméteres helyiségben” – emlékezett vissza Kaiser János.

Sorra jöttek ki az eredményes versenyzők Nehézségek ide vagy oda, a sok munkának meglett az eredménye, elkezdtek fejlődni a sikeres, eredményes versenyzők a győri műhelyből. Az első fecskék Keserű Péter és Molnár Béla voltak, majd Kovács István követte őket, aki az akkori IBV-n 5. lett Észak-Koreában. A 80-as 90-es években egyre nagyobb híre lett a győri súlyemelésnek. Ebben nyilván Pirk János, majd az őt követő Soltész László tevékenysége nagy szerepet játszott. Mindkettő kiváló pedagógiai érzékkel dolgozott.

Pirk később a Pálffy-iskola testnevelőjeként megalakította a Keri DSK-t is, ahol délutánonként heti három alkalommal újabb fiatalokkal kedveltette meg a sportágat. Tanítványai sorra szerezték az érmeket az országos diákolimpiákon, korosztályos bajnokságokon.

Karácsony Ádám a teljesség igénye nélkül sorolta a sikeres sportolókat: Királyi Péter, Szabó Árpád is bajnoki címig jutott serdülő és ifi korosztályban. Nem maradhatott ki Mayer András, a Németh testvérek, illetve Karczag Tibor sem. Utóbbi nem sokkal a barcelonai olimpia előtt Tatabányára igazolt, majd az olimpián 6. lett. Ugyancsak nagyszerű súlyemelő volt Debreczeni Zsolt is

„Sajnos Oroszlány, Tatabánya, Tata és a budapesti egyesületek elszívó hatásával nem nagyon tudtunk versenyezni. Viszont, ha távozott is valaki, rendre jött utánuk új tehetség. Így például Soóky Zoltán sokszoros válogatott, Rott Attila, Szabó Tamás, Kazinczy László, Kaiser János és Kádár Péter is a válogatottságig vitte. Volt olyan időszak, amikor utánpótlás versenyzőink többsége aranyjelvényes volt, de többen felnőtt első osztályú szinteket is teljesítettek. Ehhez súlycsoportjukban bizonyos összetett szintet el kellett érni, a válogatotthoz innen vezetett az út” – fogalmazott Karácsony Ádám.

Apa és fia a dobogó első két helyén

Soóky Zoltán fia, Gergely is súlyemelő lett. Ők voltak a szakosztály történetének legeredményesebb versenyzői, hiszen az édesapa junior Eb-2., fia U23-as Európa-bajnok és szintén junior Eb-2. volt. Velük kapcsolatban érdekesség, hogy a 2011-es felnőtt magyar bajnokságot 62 kg-os súlycsoportban Soóky Gergely nyerte Soóky Zoltán előtt…

„Úgy tudjuk, ez egyedülálló a magyar súlyemelés történetében” – mondta az egykori szakosztályvezető.

Az eredményes sportolók közé tartozott Tenk Róbert, aki serdülő Eb-ezüstérmet nyert, Sipos Szilveszter 8-szoros magyar bajnok, de nem mindegyiket győri színekben szerezte, mert leigazolta a BKV. Az ő édesapja, Sipos László több mint tíz évig az egyesületi elnökeként dolgozott, illetve asztalosmesterként nagyon sok eszközt és felújítást saját kezűleg csinált meg az edzőteremben. Bernthaller Ferenc Európa- és világbajnoki dobogós helyezéseket szerzett masters korosztályban. Rott Attila és Soóky Zoltán masters világbajnok lett 2009-ben Sydney-ben, szóval a régi nagyok később is aktívan sportoltak és sportolnak ma is.

Talán nem sokan tudják, de az erős emberként sikeres Darázs Ádám is súlyemelőként kezdte, míg a négy olimpián – Pekingben, Londonban, Rióban és Tokióban – is szerepelt Nagy Péter pályafutása is Győrből indult, hiszen nevelőedzője Pirk János volt. Testvérpárok és családi generációk is edzettek még együtt, mint a Koncz Kristóf (serdülő bajnok) és Péter, vagy manapság a Dani család, Lili, Dóri és Gábor.

A győri súlyemelők 1986-ban a Rába ETO-ból beolvadtak a Győri Rekard SE szakosztályába, melyet a Rekard Mezőgépgyár szponzorált.

Sok támogatást kaptunk a cégtől, személy szerint Szabó Imre igazgató végig mellettünk állt, volt, hogy Soóky Gergőt a 2010-es években külön is segítették. Mi hálásak voltunk a Rekardnak, és ők is nekünk, hogy mindenhol büszkén használtuk a nevünkben a Rekardot

– mondta Kaiser János.

A sikeres férfiak mellett sikeres nők is álltak

Természetesen nemcsak a férfiak, hanem a nők között is több eredményes sportoló fordult meg Győrben. Itt is a teljesség igénye nélkül mondták a neveket a sportvezetők, Zeles Anitáét, aki az első győri női emelő volt, vagy a szintén válogatottságig jutó Karczag Ildikóét – aki az olimpikon Karczag Tibor húga – és Molnár Szilviáét, Mukics Katalinét, Zámbó Kingáét, Szanyi Alexandráét vagy Németh Gyöngyiét, aki masters világbajnoki címet szerzett már a GYAC színeiben és a Révai-gimnázium testnevelő tanáraként dolgozott. Ő négy éve hagyta abba a versenyzést.

Az edzők közül megemlítették Ferenczi Lászlót, Hosszú Endrét – aki a nemzetközi súlyemelő szövetségnél is komoly tisztségig jutott –, és a már említett, jelenleg ugyancsak betegeskedő Soltész Lászlót, Papp Lászlót, Soóky Zoltánt és a masters versenyzőként is eredményes, vb-2. helyezett Szabó Tamást, akinek fia is serdülő országos bajnok volt. A győri súlyemelők immár hét éve a Győr Atlétikai Club égisze alatt edzenek, 2018. január 1-től pedig az Olimpiai Sportpark az otthonuk.

„Amellett, hogy természetesen a versenysportban is szeretnénk továbbra is helytállni, az is fontos, hogy akik hozzánk jönnek, megerősödjenek, jól érezzék magukat, hiszen a jó erőnlét, a sportolás az önértékelést, az önbecsülést, az önbizalmat növeli, és ennek később a munkaerőpiacon is komoly szerepe lesz. Jelenleg a PhD képzésemet végzem, és ezt a területet kutatom. Az eredmények azt mutatják, hogy aki fizikálisan rendben van, sokkal jobban helyt tud állni az élet minden területén, a kritikus helyzetekben is sokkal jobb döntést hoz” – tette hozzá Kaier János, akihez tizenkét sportágból járnak sportolók fizikai és/vagy mentális felkészítésre, továbbá olimpikon sportolókkal is dolgozik.

„Edzettem például Stine Oftedallal, az Audi-ETO volt kézilabdázójával is, aki tizenkét évesen ismerte meg sportágunkat és kiváló technikával dolgozik. Érdekesség, hogy a NEKA-ban (Nemzeti Kézilabda Akadémia) a súlyemelést már beemelték az utánpótlás képzésébe. Bizonyíték van arra, hogy a súlyemelés robbanékony, dinamikus mozgásanyaga olyan impulzust ad a szervezetnek, amit semmi más sportág nem tud” – folytatta a vezetőedző, aki azt is elmondta: jelenleg 36–40 sportolójuk van a GYAC-ban, ennek fele az aktív versenyző.

Túlélték a covidot és rezsiválságot

„A covid is betett a létszámnak, majd abból kilábalva a rezsiválság korlátjai is megfelezték a létszámot, ahonnan mostanra álltunk kicsit helyre” – mesélte Kaiser János, aki örömmel újságolta, hogy jelenleg is vannak ígéretes versenyzőik.

„Pusztai Kata, akinek a GYAC-nál a birkózás a fő sportága, igazi tehetség. A tizennyolc éves Keresztes Dóra nemrég az ORV-n az U18 válogatott tagjaként megnyerte a csapatbajnokságot, előtte junior magyar bajnok lett. Tamtom Péter a 89 kilogrammos súlycsoportban vezeti az U17-es magyar ranglistát. Neki az édesapja – aki szintén Péter – is súlyemelő volt, a sydney-i olimpián szerepelt, míg édesanyja, a kalapácsvető Tudja Júlia Athénban volt olimpikon. A közelmúltban egy tízéves kislány, Dani Lili nyert tinibajnokságot, a Széchenyi-egyetemen tanuló Buruzs Réka pedig egyetemi-főiskolai magyar bajnok. Szóval vannak tehetségek, azt gondoljuk, van jövője a győri súlyemelésnek. A GYAC-ban nagyon jó helyünk van, az egész klubban jól képzett edzők vannak. Bízunk benne, hogy újabb sikeres ötven év előtt áll a szakág a városban” – mondta végezetül Kaiser János.

A szöveg forrása: kisalfold.hu

hASONLÓ HÍREK

2024-09-16
Érmekkel ünnepelték a fél évszázados születésnapot

Szombathelyen, a Haladás sportkomplexuma adott otthont a serdülő és ifjúsági korosztályú versenyzők bajnokságának. A győri súlyemelés 50. évfordulójának napján a GYAC versenyzője, Tamtom Péter új ifjúsági lökés országos csúccsal (152 kg) nyerte meg a magyar bajnokságot, szakításban 117 kg-ot teljesített. Pusztai Kata, a GYAC birkózója is részt vett az ob-n, és az 55 kg-os súlycsoportban a serdülő országos bajnokság ezüstérmeseként végzett 84 kg-os összeredménnyel (szakításban 38, lökésben 46 kg).

2024-08-27
A GYAC súlyemelője is ­segítette a válogatottat

Az U18-as magyar válogatott nyerte a szlovákiai Bobrov városában rendezett Olimpiai Reménységek Versenyét a hétvégén.

A Szlovákiában megrendezett viadalon a GYAC versenyzője, Keresztes Dóra )balra) is a csapat tagja volt. A 64 kg-os súlycsoportban a győri súlyemelő öt érvényes fogással és 146 kg-os összetett eredménnyel járult hozzá a sikerhez.

A fiatal versenyző szeptembertől a 12. évfolyamot kezdi a győri Kazinczy-gimnáziumban.

2024-07-13
Fókuszban a párizsi olimpia és paralimpia

Eredményes félévet zárt a Győri Atlétikai Club, melynek taglétszáma már közelít az 1200-hoz, jelenleg 1163-an sportolnak a tíz szakosztályban. Az egyesületnél most a párizsi olimpia és paralimpia van fókuszban.

Az év legnagyobb sporteseménye az olimpia és a paralimpia a francia fővárosban, így mindenképpen örömteli, hogy mindkét eseményre kvalifikálta magát GYAC-versenyző, tornában Mészáros Krisztofer és Bácskay Csenge képviseli a klub színeit a július 26-án kezdődő ötkarikás játékokon, míg a parasportolók közül asztaliteniszben Szvitacs Alexa – aki három éve Tokióban bronzérmet szerzett – és a Szvitacs–Arlóy Zsófia páros szerzett indulási jogot, illetve nyitott még Arlóy egyéni indulása.

„Azt gondolom, ha olimpiai szemüvegen át nézzük ezen sportolók első fél évben elért eredményeit, akkor mindenképpen bizakodóak lehetünk. Bármilyen világversenyen ott voltak a topon ezek a versenyzők, és remélhetőleg ez így lesz majd a francia fővárosban is” – kezdte értékelését Kiss Dániel, a GYAC klubigazgatója.

A többi sportágban ugyan nincs olimpikon, de mindegyik szakosztályban egyértelműen látszik a fejlődés, valamennyi szakosztálynál kimagasló munkát végeznek az edzők, a sportolók, válogatottakat adnak, korosztályos szinten rendre világversenyeken vettek részt

Az evezés egyértelműen a klub egyik zászlóshajója, a közelmúltban is lett egy bronzérem az egyetemi világbajnokságon, ők egyébként a hazai bajnokságra készülnek, mely a jövő héten lesz. A szakosztály vezetőedzője, dr. Alföldi Zoltán a közelmúltban szerzett nívós amerikai diplomát. Ilyen végzettséggel Magyarországon csak három edző rendelkezik.

Atlétikában friss hír, hogy Zemen Zalán az U18-as Európa-bajnokságon 110 méter gáton indulhat.

A birkózóknál Pusztai Kata ért el a közelmúltban szép eredményt a nemzetközi porondon.

Cselgáncsban a válogatottak közül Farkas Szilvia jelenleg sérüléssel bajlódik, Vida András viszont értékes helyezéseket gyűjtött be, a napokban az Európai Egyetemi Játékokon ezüstérmes lett, emellett pedig már a kisebbeknél edzősködik.

"Ő példakép lehet, hiszen Győrben kezdett dzsúdózni, itt járta végig az utat a válogatottságig, és most ezt igyekszik átadni az utódoknak" – mondta utóbbi sportolóval kapcsolatban Kiss Dániel.

Az ökölvívók létszámban szépen gyarapodtak az elmúlt fél évben, már 79 tagja van a szakosztálynak. Ez nagyobb bázist, nagyobb merítési lehetőséget nyújt. Az itteni munka elismerése, hogy januárban Nagy Zoltán szakosztályvezetőt a magyar szövetség operatív igazgatónak nevezte ki.

A súlyemelőknek hétvégén lesz a bajnokság, itt több feltörekvő tehetség is versenyez, köztük a birkózóknál is jeleskedő Pusztai Kata, aki azonban most nem indul az ob-n.

A tenisz csapabajnokság ezekben a napokban is tart. Itt a korábbi évek alapján – és az eddigi fordulók alapján – az lehet a kérdés, hogy arany- vagy ezüstérmet szerez az együttes.

A klub „legfiatalabb” szakosztálya, a vívás is fejlődött. Ahogyan Kiss Dániel fogalmazott: itt még kell egy kis átfutási idő, illetve a legfontosabb, hogy megfelelő edzéshelyszínt tudjanak biztosítani. A remények szerint az iskolakezdésre ez meg tud valósulni, és akkor még látványosabb lehet az előrelépés.

„A kiemelt támogatás nagy segítség az egyesület működése szempontjából. Célunk nem lehet más, mint az, hogy szakmailag is előrelépjen az egyesület, minél több válogatottat neveljen ki és őket szeretnénk is megtartani” – mondta a klubigazgató.

A Győri Atlétikai Club a nyáron három sportágválasztó tábort tart 7 és 12 év közötti gyerekeknek. Az első turnus már le is ment, 27-en voltak, jövő héten 30-an jelentkeztek, az augusztusira pedig már le is kellett zárni a jelentkezést, mert 37-en vanak.

„Napi két sportággal ismerkednek a gyerekek. Az első hét nagyon sikeres volt. Jó visszajelzéseket kaptunk a gyerekektől, a szülőktől és a sportági edzőktől is, hiszen jó képességű gyerekek próbálták ki a tíz sportágat. Bízunk benne, hogy közülük minél többükkel találkozunk majd, ahogyan majd a másik két tábor résztvevőivel is. Nem egy, nem két gyerek jelezte, hogy szeptemberben is szívesen jönnének. Javaslatunk egyébként az, hogy a két kedvenc sportot válasszák ki, abban kezdjenek el edzeni, aztán az idő majd úgyis eldönti, merre tovább. A lényeg, hogy minél többen sportoljanak” – mondta végezetül Kiss Dániel.

Forrás: kisalfold.hu

2024-06-02
Két bajnoki cím súlyemelésben

A Nyugat-Magyarországi Tinibajnokságon Oroszlányban két lány sportolónk is bajnok lett: Dani Lili és az U15-ös birkózó Európa-bajnokságról hazatért Pusztai Kata is nagyszerű versenyzéssel szerezte meg a bajnoki címet, sőt, Kata az abszolút mezőny 2. legjobbjának is bizonyult a pontok alapján.

2024-05-05
Bajnoki cím súlyemelésben is

Magyar bajnoki cím az Egyetemi-Főiskolai Országos Súlyemelő Bajnokságról.

Buruzs Réka Jázmin, a GYAC versenyzője koncentrált versenyzéssel, nagy küzdelemben, a taktikát kivitelezve szerezte meg az 1. helyet, és lett a 2023/24-es tanév egyetemista országos bajnoka!

A bajnokságot korcsoportoktól függetlenül rendezték 10–10 férfi és női súlycsoportban.

Buruzs Réka 6 hibátlan gyakorlattal lett aranyérmes a MEFOB-on.

Eredményei

Szakítás: 59✅️ 62✅️ 64✅️

Lökés: 69✅️ 71✅️ 73✅️

Összetett: 137 kg

A súlyemelőkkel kapcsolatos hír, hogy Kaiser János, a súlyemelő szakosztály vezetője és edzője, valamint Dani Lili sportági bemutatót tartott a győri Kölcsey Ferenc általános iskolában.

2024-04-15
Három bajnoki cím

Soroksáron rendezték meg az iskolás országos bajnokságot, melyen a Győri AC súlyemelői három bajnoki címet szereztek.

Pusztai Kata serdülő 55 kg-ban, Keresztes Dóra ifjúsági 64 kg-ban, Tamtom Péter ifjúsági 89 kg-ban végzett az élen.

Közülük Pusztai Kata a következő hetekben a birkózó Európa-bajnokságra készül.

Tamtom Péter pályafutása legjobb lökésén kezdett (135), majd bedobtuk a mélyvízbe, mert a bajnoki címe biztosítva volt.  Ám ez most még kétszer valóban kihívást jelentett számára, a 140 kg-mal már nem bírt el.

2023-11-23
Felnőttek között állt dobogóra

Újra dobogós helyezést ért el a GYAC súlyemelője a felnőtt országos bajnokságon.

Buruzs Réka Jázmin – egyesületünk utolsó éves junior versenyzője – szakításban új egyéni csúcsot elérve 3. lett a Nyíregyházán magas színvonalon megrendezett bajnokságon. Buruzs összesen 130 kg-os teljesítményt ért el, szakításban 62, lökésben 68 kg volt az eredménye.

2023-09-16
Dobogós helyezések a junior ob-ról

Tatabányán rendezték meg a Földi Imre Sportcsarnokban a súlyemelők junior országos bajnokságát.

A GYAC két súlyemelője indult a versenyen, közülük Buruzs Réka Jázmin a dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg Vastag Marcell, aki még U15 serdülő versenyző, új egyéni csúccsal második helyen végzett.